SütiSári

Semmi más csak sütés

Karácsonyi brownie

7666.jpg

 

„Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.

Ilyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz – mondta el Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója.

A két bolygó december 21-én, a téli napforduló idején lesz a legközelebb egymáshoz, 6 ívpercre.

Ez azt jelenti, hogy a holdkorong átmérőjének mindössze egyötöd része lesz közöttük a távolság – érzékeltette a csillagász, hozzátéve, hogy a két bolygó közelsége már december elején is megfigyelhető lesz.

Ha valaki kicsit rövidlátó, úgy látja majd december közepén, végén, mintha összeolvadt volna a két bolygó – mondta Kiss László.”

Forrás: https://kozepsuli.hu/betlehemi-csillag-osszeolvad-ket-bolygo-az-egen-decemberben/

Hozzávalók:

  • 3 db tojás
  • 200 g kristálycukor
  • 165 g vaj
  • 120 g liszt
  • 24 g kakaópor
  • ½ kk. sütőpor
  • 1 csipet só
  • 200 g étcsoki
  • 4 db mandarin
  • 2 kk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 db narancs reszelt héja

 

 

Elkészítése:

 

 

  1. A lisztet, a kakaóport, a sütőport, fűszerkeveréket és sót egy tálban összekeverjük.
  2. A vajat és a csokit mikróban felolvasztjuk.
  3. A tojásokat a cukorral habbá verjük egy tálban.
  4. Utána apránként hozzáadjuk száraz és csokis keveréket.
  5. Végül a vanília aromát, a felkockázott mandarint és a narancs reszelt héját a tésztához adjuk.
  6. 23x23 cm formába tesszük a tésztát és kenőkéssel elsimítjuk a tetejét.
  7. Előmelegített 175°C-os sütőben 28 percig sütjük (alsó-felső sütőben).
  8. Tűpróbával ellenőrizzük, de a sütőtől függ, meddig kell sütni.

A bejegyzés trackback címe:

https://sutisari.blog.hu/api/trackback/id/tr8918091288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SütiSári

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása